fuvolaművész, mesterpedagógus

Szerző: Szabó Norbert (Page 3 of 15)

HiperSuli tananyag-fejlesztő pályázat – Eredmény

Megszületett a HiperSuli pályázat végeredménye, amelyről itt olvashattok bővebben:

https://hipersuli.hu/hipersuli-tananyagfejleszto-palyazat-10-legjobbja/

Sajnos nem sikerült a legjobb 10-be bekerülnöm, de nagy öröm volt részt venni ebben a „projektben”. Sokat tanultam és jó volt más digitális kollégákkal itt is találkozni és új, kitűnő kollégákat megismerni.

Ajánlom mindenkinek nem csak a saját, hanem az oldalon található minden elérhető kurzus megismerését.

XXVI. Multimédia az oktatásban online nemzetközi konferencia

A karantén ideje alatt a hazai- és nemzetközi konferenciák szervezése, megvalósítása is bizonytalanná vált.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által évente megszervezett konferencia azonban gyorsan reagált az új kihívásra és nem a rendezvény elhalasztása mellett döntöttek, hanem az online térbe tették át a programokat.

Külön öröm, hogy a bírálók a benyújtott előadásomat bemutatásra érdemesnek találták, így mostmár napok óta készülök életem első online konferencia előadására, amelynek címe:

Hangszeroktatás a karanténban   

Program és absztraktkötet

HiperSuli tananyag-fejlesztő pályázat

A szakmai zsűri döntése alapján 66 pályázó 198 pályázatából, projektem bekerült a legjobb 25-be.

Ezzel a „történet” nem ért véget (sőt!, most kezdődik), hiszen egy képzés elvégzésével és digitális tananyag kidolgozással folytatódik a munka, amelyekből a legjobb 10 pályaművet további díjakkal jutalmazza majd a zsűri. Nagy izgalommal készülök és ezúton is gratulálok a többi bekerült kollégának. A továbbjutók névsora:

  • André Krisztina
  • Balázs Brigitta
  • Balogh Bence
  • Benedek Judit
  • Burkus Erzsébet Andrea
  • Csányi Judit
  • Cserháti Zsanett Johanna
  • Csordásné Tróbert Annamária
  • Dr. Demján Adalbert
  • Dr. Tóth Anna
  • Feketéné Kovács Zsuzsa
  • Fenyvesi Fruzsina Bianka
  • Galambos Kitti
  • Jelenfiné Balázs Margit
  • Kocsisné Városi Judit
  • Kovács Szilvia
  • Krénusz Kata
  • Lehr-Juhász Mónika
  • Lukácsné Halász Gabriella
  • Mayer Tamásné
  • Molnár Ágnes
  • Pap Andrea
  • Szabó Norbert
  • Szenti Alexandra
  • Veres Anita

Az elkészült produktumról és a további fejleményekről a későbbiekben mindenképpen beszámolok.

Az én napom – Az én appom

A digitális tartalmak gyártása, rendezgetése közben bukkantam rá a 2016-ban készített Digitális Témahetes projektünk videóira. Egyrészt nagyon jó volt újranézni őket (magam részéről még kevesebb ránc és több haj) másrészt úgy vélem még ma sem „elavult”. Nézegesse mindenki haszonnal:

 

A SmartMusic is segít a zeneoktatóknak

A SmartMusic eddig is sok dolog miatt az egyik kevenc zeneoktatást segítő alkalmazásom volt, de tudták még fokozni a „szeretet-faktoromat”!
A következő hírt tették közzé nemrégiben weblapjukon:

„Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy segítsük a zenetanulók oktatásának fenntartását a COVID-19 világjárvány idején. Azoknak az iskoláknak, amelyeket a COVID-19 bezárása érint és amelyek még nem rendelkeznek SmartMusic előfizetéssel, ingyenes hozzáférést kínálunk 2020. június 30-ig. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, és tudassa velünk igényeit.”

Felvettem velük a kapcsolatot egy héttel ezelőtt és bár jelezték, hogy némi időt vesz igénybe mire reagálnak, de ez a mai napon megtörtént 🙂

Most elkezdem a fiók konfigurálását és hamarosan beszámolok az első tapasztalatokról.

Digitális „elsősegély” zenetanároknak – Nyílt levél

Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!

 
Kérem engedje meg, hogy mielőtt a megkeresésem tárgyára rátérnék, néhány szóban bemutatkozzam.
 
Szabó Norbert mesterpedagógus vagyok, az SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium fuvolatanára, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar óraadó tanára és az MTA-SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport tagja. Applikáció-fejlesztőként, kutatóként és pedagógusként már több éve használom a digitális eszközöket a zeneoktatásban, több akkreditált képzési anyagot is elkészítettem, rendszeresen publikálok pedagógiai folyóiratokban, konferenciákon ebben a témakörben.
 
Az Önök megkeresésének apropóját az az előre nem látott helyzet adta, aminek hatására a zeneoktatást, bizonytalan időre teljes egészében át kell helyezni digitális platformokra. Úgy vélem erre a szituációra semelyik intézmény nem tudott felkészülni sem technikailag sem pedig szakmailag. 
 
Egy olyan gyors és hatékony online képzést ajánlok szíves figyelmükbe, amely tapasztalataim szerint az egyik legjobb megoldás lehet ennek a hatalmas kihívásnak a megválaszolására. 
 
A csomag tartalma:
 
1. A képzés előtt vállaljuk annak az OM azonosítóval rendelkező intézmények számára ingyenes, felhőalapú digitális keretrendszer kialakítását és beállítását, amelyben minden dolgozó és tanuló saját e-mail címmel, 1TB tárhellyel, adminisztratív szempontokból is kontorollálható digitális környezetben végezheti az oktatást. Ennek keretében maximum 4 db adminisztrációs jogokkal rendelkező intézményi fiókot alakítunk ki, amelyekkel lehet majd az új felhasználói fiókokat kezelni. 
 
2. 1 órás online képzéssel „betanítjuk” az intézményen belüli adminisztrátorokat.
 
3. A felhasználóknak szóló 5 órás online képzés keretében (amely már az iskola új platformján történik) bemutatjuk ennek a rendszernek a lehetőségeit és segítünk kialakítani mindenkinek a saját digitális osztálytermét.  
 
Nagyon fontos, hogy az egész procedúra személyes találkozást nem igényel, hiszen a rendszer kialakítása és a képzés is online térben történne.
 
Árak: 
A fenti csomag ára intézményi regisztrációnként: 50.000 Ft
 
Opcionális kiegészítő csomag:
Ha szeretnék, hogy a 4 admin felhasználón kívül mi végezzük el a további felhasználói fiókok létrehozását, ezt 100 Ft/fő díjért vállaljuk.
Az árak bruttóban értendőek és nem tartalmaznak ÁFÁ-t.
 
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, várom válaszát vagy hívását.
Köszönöm, hogy időt szakított levelem elolvasására.
 
Üdvözlettel:
Szabó Norbert 
+36/30/5506503 

Sulinetwork-díj (vol. 2.)

A hagyományoknak megfelelően idén is három lelkes szakember vehette át a Sulinetwork-díjat. Az ünnepélyes díjátadóra az V. Országos Szaktanácsadói Konferencia keretében került sor 2020. február 18-án. Az IKT területen jártas oktatók az elismerés mellett Szanyi Borbála szobrászművész kisplasztikáját kapták.

sndij2020

A díjat minden évben három pedagógus nyerheti el, olyan tanárok és oktatási szakemberek, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárulnak a digitális írástudás pedagógiai-módszertani támogatásához és az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási tartalmainak elterjesztéséhez. Ebben az évben már hetedik alkalommal adtuk át a Sulinetwork-díjakat.

Díjazottaink 2020-ban:

Dr. Misley Helga
ELTE PPK, egyetemi adjunktus

Az ELTE PPK-n pedagógia szakos bölcsészként, majd okleveles kommunikáció és médiatudomány szakértőként végzett a BME-n. Doktori (PhD) fokozatát az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájában szerezte meg 2018-ban, kutatásának fókuszában az oktatásmarketing és az oktatási intézmények online kommunikációja állt.

Az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének oktatójaként, jelenleg adjunktusaként tanárszakos, pedagógia és neveléstudomány szakos hallgatókat tanít – többek között – az alábbi tárgyak kapcsán: Digitális eszközökkel támogatott tanulás és tanítás; Modern eszközök a pedagógiában; Online tanulásszervezés; IKT az oktatásban.

2015 óta akkreditált tanár-továbbképzések oktatója is, ahol gyakorló pedagógusokat támogat abban, hogyan integrálhatják a digitális eszközöket a mindennapos munkájukba a tanítási-tanulási folyamatok hatékonyabbá tétele céljából.

A Digitális (Pedagógus) Konferencia programbizottságának tagja, a rendezvény szervezője, a konferencia előadója. 2017 óta az ELTE PPK tanárképzéséhez és pedagógia BA szakos képzéséhez kapcsolódó kurzusok helyettes-tantárgyfelelőseként, kollégáival együttműködve folyamatosan fejleszti a képzések minőségét és saját szakmai tudását.

2018 óta az ELTE  Mindenki Iskolája ‘Innovatív informatikai eszközök használata a probléma-alapú oktatásban’ képzésének képzője.

2019 óta az ELTE Oktatási Igazgatóság Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Osztályának felkérésére az egyetemen oktató-kutató kollégáknak tart Canvas módszertani használattal kapcsolatos kurzusokat, a témában legutóbbi publikációja 2019-ben jelent meg.

Tanárként és kutatóként egyaránt fontosnak tartja az innovatív szemléletet, a folyamatos tanulásra való nyitottságot. A digitális technológiával kapcsolatosan úgy gondolja, nem az a cél, hogy minden pedagógus és tanuló digitális eszközöket használjon a tanórán vagy azon kívül, de az igen, hogy ha használják, akkor azt hatékonyan, a tanulási célokhoz, eredményekhez illeszkedően tegyék.

Munkásságáról bővebben itt tájékozódhat.

Szabó Norbert
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium, fuvolatanár

Szabó Norbert a digitális zenepedagógia hazai úttörője. Mesterpedagógusi programjának fő célkitűzése a tanulók mellett az ének-zene és hangszeres zenetanárok kompetenciafejlesztése.

2009-től Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán oktat fuvola főtárgyat, szakmódszertant és hangszerismeretet, valamint a diplomázók gyakorlatvezetője és szakdolgozati témavezetője.

2012-től a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolában kamarazene- és fuvola főtárgy tanárként dolgozik, valamint fafúvós munkaközösség vezetője. Növendékei számos díjat hoztak már el nemzetközi versenyekről.

2014-ben részt vett az IKT Műhely 2014 programban. Hangszeroktatás 2.0 c. projektjével az IKT eszközök alkalmazási lehetőségeit mutatta be egy nemzetközi fuvolaversenyre való felkészítés során.

Több weboldalt is üzemeltet, ahol az általa készített digitális kottákat és digitális pedagógiával kapcsolatos információkat osztja meg.

A Zenesziget applikáció kitalálója, fejlesztője. Több akkreditált képzési program szerzője és előadója. Rendszeresen publikál hazai és nemzetközi konferenciákon és szaklapokban.

Bővebb információk:

Tarné Éder Marianna
Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium, tanító, intézményvezető helyettes

Marianna tanítóként élenjár a kisgyermekek digitális kompetenciájának fejlesztésében. A 21. századi oktatási módszerek bevezetésének és alkalmazásának lelkes híve, mindent megtesz azért, hogy népszerűsítse és bemutassa a digitális eszközök alkalmazását a tanítási órákon és a tanórán kívül is. Inspirálja, segíti kollégáit a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásában, az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztésében.

Rendkívül sokszínű pedagógus, mesterpedagógus, digitális szaktanácsadó. Kódolást és robotikát tanít már első osztálytól kezdve.

Az EU Code Week hazai elterjesztésének kulcsembere. A MIE (Microsoft Innovatív Educator) program aktív résztvevője.

Elkötelezett támogatója a szakmai megújulásnak. Több évtizede, iskolai projektek kitalálója és megvalósítója. Ösztönzi és támogatja a jó gyakorlatok terjesztését, az innovatív pedagógusok közösségének meghatározó alakja. Tapasztalatait blogján, konferenciákon, workshopokon és szakmai csoportokban osztja meg kollégáival.

A blog és weboldal elérhetősége:

Gratulálunk a díjazottaknak!
A Sulinet csapata

 

Forrás: https://hirmagazin.sulinet.hu/hu/hirek/sulinetworkdij-2020

 

Korlátlan feltöltés a MuseScore-ra – MINDENKINEK!!!!

A MuseScore eddig csak a PRO (fizetős) felhasználóknak tette lehetővé, hogy a regisztrált fiókjukba 5-nél több fájlt töltsenek fel, de ez a mai naptól MEGSZŰNT.

A hírt közzétevő oldal alatti kommentelők nagy része (leginkább az eddigi ingyenes alapcsomag tulajdonosai) pozitívan reagáltak a bejegyzésre.

Az eddigi PRO felhasználók közül többen kidobott pénznek tartják eddigi befizetéseiket.

Úgy vélem, hogy ennek a döntésnek az eredményeként, ugrásszerűen fog emelkedni az oldalon megtalálható ingyen letölthető kották száma! Szóval töltsünk le és töltsünk fel minél több értékes, jogtiszta kottát!

Sulinetwork-díj

2020. február 18-án, az Országos Szaktanácsadói Konferencia keretén belül vehettem át az Oktatási Hivatal díját, a SULINETWORK-DÍJAT*.

Végtelen öröm és megtiszteltetés.

Ezúton is gratulálok a másik két díjazott kolléganőnek, Tarné Éder Mariannának és Misley Helgának!

 

* Sulinetwork-díj szakmai elismerésben 2012-től azok a pedagógusok és oktatási szakemberek részesülnek, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.

 

Reform fuvolafej

A nyáron volt alkalmam személyesen is megismerkedni Lakat Zoltán Úrral, aki a Reform fuvolafej egyik kitalálója, fejlesztője. Kipróbáltam a különleges kialakítású és anyagú dugóikat, amelyekkel valóban még könyedebb, hajlékonyabb a fuvola hangja, mint a saját „gyári” dugókkal. Megbeszéltük, hogy ellátogatnak hozzánk Szegedre és így a konzisok és egyetemi hallgatók is megismerhetik, kipróbálhatják ezeket a nagyszerű fejlesztéseket.

 

 

2019. december 10-én meg is történt a bemutató, amelyet ezúton is nagyon köszönök Lakat Zoltán és Dömösi Tamás uraknak. Igazán nagy élmény volt mind az előadás, mind a kipróbálás lehetősége.


« Older posts Newer posts »

© 2024 Szabó Norbert

Theme by Anders NorenUp ↑