Az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem Szeléndi Zsuzsanna és Romos Zsolt kitűnő kollégák mellett, a Gyöngyössy Zoltán emlékére megrendezett fuvolatalálkozó zsűrijének munkájában. Az ország minden tájáról, tizenhárom településéről érkeztek fuvolisták az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett találkozóra.

A három korcsoportra osztott fellépők egy 20. századi kortárs szerző művét és egy szabadon választott produkciót adtak elő.

Az egész napos találkozót lezáró eredményhirdetés előtt Matuz István Liszt- és Kossuth-díjas fuvolaművész és kísérője, Baráth Bálint zongoraművész hangversenyét hallgathatta még a közönség.

Eltelt újabb három esztendő… 2015 után, ismét megtisztelő meghívást kaptam, hogy részt vegyek a Békés Megyei Fuvolaverseny zsűrijének munkájában. Nagyon köszönöm a szervezőknek, az iskola vezetésének és tanárainak a fantasztikus lebonyolítást és azt, hogy “életben tartják” ezt az értékes rendezvényt.

A felkészítő tanárokkal

 

2018-ban már huszadik alkalommal rendezték meg a Deszki Maros Menti Fesztivált. Az a megtiszteltetés ért, hogy március 23-án részt vehettem a zsűri munkájában. A szólóhangszeres kategóriában ismét sokan indultak és sok nagyon tehetséges gyermek produkcióját hallgathattuk meg.

A díjazottak