Buzás Zsuzsával ismét megszerveztük a 2015-ben útjára indított konferenciánkat, melynek programja mától elérhető. Nem titkolt célunk volt egy olyan szakmai nap létrehozása, amely – azon túl, hogy Szegedhez kötődik – a zenepedagógia és a digitális technológia találkozásának és a modern zeneoktatási módszereknek a fóruma lehet. Szerencsések vagyunk, hiszen az SZTE Zeneművészeti Kara és az SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola és vezetőik (Tóth Péter tanszékvezető egyetemi tanár, dékán és Újvári István intézményvezető) is támogatják programunkat.

Igyekeztünk olyan előadásokat összeválogatni, melyek a zeneoktatás aktuális gyakorlati- és elméleti témáit érintik és meggyőződésünk szerint a zenepedagógus kollégák, diákok, hallgatók számára hasznos információkkal szolgálhatnak.

A konferencia weblapja

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

„A TUDOMÁNY EVOLÚCIÓJA: A VALÓS ÉS A VIRTUÁLIS VILÁGOK”

AGTEDU 2015

16. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE ALKALMÁBÓL

A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN

2015. NOVEMBER 12.

Előadásom absztraktja:

A XXI. század a digitális forradalom és az első digitális nemzedék születésének a kora. A digitalizáció a zeneipart és a  zeneoktatást is alapjaiban rengette meg. A Z generáció tagjai szinte az IKT eszközökkel a kezükben születtek, míg a digitális bevándorló tanárok digitális kompetenciája folyamatos fejlesztést igényel. A változó felhasználói igényeket a piacon található és egyre nagyobb számban megjelenő zenei-, kottázó- és zeneoktató szoftverek is igyekeznek kiszolgálni, olykor alakítani. Előadásomban a SmartMusic interaktív zeneoktató program rövid bemutatásának apropóján aktuális zenepedagógiai, módszertani kérdéseket kívánok felvetni, a jövő hangszeres zeneoktatásának egy lehetséges alternatíváját bemutatni.

Zenetudományi Szekció 

VII. sz. ép. 711. sz. terem

Elnök: Dr. Smuta Attila DLA főiskolai tanár

Társelnök: Buzás Zsuzsa főiskolai tanársegéd

13:00 – 13:15 Benedekfi István (SZTE Zeneművészeti Kar) Music performing skill and its components

13:15 – 13:30 Szabó Norbert (SZTE Gyakorló Iskola) SmartMusic=Smart(er)Music(ian)?

13:30 – 13:45 Beatrix Darmstädter (Kunsthistorisches Museum, Wien) 3D-CT in the field of organology

A Karolina Művészeti Iskola fuvolatanáraként az a megtiszteltetés ért, hogy „A Küldetéses Ember Iskolája – Nevelési konferencia Szeged” előadója lehettem.

Híradások:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/nevelesi-konferenciat-tartottak-boldogasszony-iskolanoverek-szegeden

http://www.iskolanoverek.hu/kep/k%C3%BCldet%C3%A9ses-ember-iskol%C3%A1ja-nevel%C3%A9si-konferencia-2015

Két előadást tarthattam összesen kb. 50 zenész kollégáknak és érdeklődőnek november 6-án.

Az előadásom címe „A XXI. századi zenetanár kihívásai – IKT eszközök a hangszeroktatásban” volt. http://prezi.com/lhow0ubwmjil/?utm_campaign=share&utm_medium=copy

Bevittem az általam használt IKT eszközöket és a hallgatóság élőben is láthatta a többféle méretű digitális kotta megjelenítésére alkalmas eszközt működés közben úgy, hogy igyekeztem a digitális kompetencia köré fűzni is előadásomat. Mondom előadásomat, de igazából a résztvevők aktivitásának hála sikerült workshop jelleggel nem csak kérdésekre válaszolnom, de igazi eszmecsere is kialakult.

Alkalmat kerítettem a www.digitaliskottatar.hu weboldal bemutatására is és nagyon bízom benne, hogy sikerült „magokat elültetnem” ezügyben.

Ezúton is köszönöm a szervezőknek a felkérést és a lehetőséget.

Külön köszönöm Flóra nővérnek bizalmát és segítségét!

A nyár végén részt vehettem Budapesten egy képzésen, mely a képzők képzése volt 🙂

Két témakörből kaptunk felkészítő anyagot:

1. A Sulinet Portál tartalmainak és digitális taneszközeinek használata a tanítás-tanulás folyamatában

2. IKT alkalmazása a szaktárgyi oktatásban

Most jött el az ideje, hogy a megszerzett „végzettségemet” élesben is kipróbálhassam 3 napban Budapest egyik általános iskolájában, ahol általános iskolai tanároknak kellett a Sulinetes anyagot átadnom. Az iskola vezetése és a hallgatók pozitív hozzáállása ellenére is kicsit rossz szájízzel telt el a három nap, mivel

  • a számítógépek átlagéletkora 10 év fölött volt (számítástechnikában ez már történelmi idő)
  • az internet nagyon lassú volt
  • a Sulinetes oldal működése is hagyott kívánnivalót maga után.

Az utolsó pontra már számítottam, mert azon a Facebook csoporton belül, ahol képzőként megoszthatjuk tapasztalatainkat, már láttam ezzel kapcsolatos bejegyzéseket. Mindezt élőben megélni, döcögve, nyögvenyelősen haladni pedig mindenkinek csak kellemetlenséget okozott. Szerencsére a csoport nem adta fel (és én sem) úgyhogy mindenki sikeresen teljesítette a záródolgozat követelményeit.

Az IKT eszközök és alkalmazások lelkes és elkötelezett használójaként, nehéz volt oktatóként meggyőzőnek és motiválónak maradnom ennyi technikai nehézség mellett. Viszont úgy érzem nem volt hiábavaló a küzdelem, mert a visszajelzésekből az derült ki, hogy sikerült új alkalmazásokat, megoldásokat mutatnom a kollégáknak.

A három napos képzés után azonban nem volt megállás, hiszen pénteken a Karolinában adtam elő, immár zenész kollégáknak, zenei alkalmazásokról, de ezt már lásd a következő bejegyzésben.

Az előadásom prezije itt található:

„A fény éve nem fényévre” weblap

A Szegeden megrendezett konferencia résztvevője és előadója lehettem. Sajnos nem tudtam minden szekcióban egy időben jelen lenni, pedig a programot áttekintve jó lett volna néha „szétszakadni”. Így az IKT-s szekciót hallgattam végig és igazán inspirálóak voltak az prezentációk és a „kerekasztal beszélgetés”. Külön öröm volt, hogy előadásomat több zenész, zenetanár, énektanár, tanító is külön megtisztelte, remélem nem jöttek hiába 🙂
A helyszínen megígértem, hogy előadásom közzéteszem, amit innen le tudtok tölteni:
https://www.dropbox.com/s/ez2xqhnyngio9y0/szabo_n_digit_kottat_151010.pptx?dl=0

Bármilyen kérdésetek van, bátran keressetek, ha tudok szívesen válaszolok!

Kedves Zenész Kollégák!

Örömmel értesítelek Benneteket, hogy elindítottam régóta dédelgetett oldalam a www.digitaliskottatar.hu-t.
Még csak fuvolisták találnak rajta anyagot, azt sem túl sokat, de igyekszem minden irányban fejleszteni. Ez segítséggel sokkal gyorsabban mehet, úgyhogy kérlek Benneteket, aki részt venne ebben a munkában jelezze nekem vagy terjessze a lehetőséget.
Mindenkinek jó böngészést kívánok!

A készülő weblapok (saját meg a digitáliskottás) kapcsán újra elmerültem a weblap készítés bugyraiban. Egyrészt nagyon megtetszett ez a WordPress-es dolog, mint látjátok a saját weboldalam ebben készítem. Azon kaptam magam, hogy túl a bemutatkozáson egyre fontosabb számomra a megosztás. Az a fajta megosztás, ami túllép a jó értelemben vett magamutogatáson (magam megmutatásán), és inkább arra koncentrál, hogy mi lehet hasznos a látogatónak. (biztos öregszem)

Talán egy ilyen hasznos dolog lehet azoknak, akik hasonlóan hozzám önerőből farigcsálják oldalaikat, egy olyan lap, ahol azt ellenőrizhetjük le igen egyszerűen, hogy mennyire mobilbarát elkészült weblapunk. Azt hiszem a kérdés fontosságát nem kell külön hangsúlyoznom, talán elég egy friss felmérés adatai:

Az okostelefont használók arányának változása
(a felnőtt magyar internetezők %-os arányában)

2015_03_04_kep_01

Tehát itt ellenőrizhetjük kész oldalunk mobilbarátságát:

https://www.google.com/webmasters/tools/mobile-friendly/
 





 

Kedves Kollégák, Barátok, leendő Barátok/Kollégák!

Ahogyan azt május 26-án kelt bejegyzésemben előre jeleztem, most elkezdtem.

Elkezdtem „egy olyan weboldal elindítását, ahol ingyenesen letölthető, jogtiszta kottákat szeretnék közzé tenni, nyílt forráskódú vagy ingyenes programokkal is megnyitható formátumban (music xml, mscz, pdf).

Első körben az alapfokú oktatást segítő darabok kerülnek fel kísérettel együtt, de haladóknak szánt befúvó és skálagyakorlatok és etüdök (Köhler, később a többi) is lesznek. A kiindulási alapot az „A 10643-12 azonosító számú Klasszikus hangszeres zenélés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei” és „Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” c. dokumentumok képezik majd.” – eddig az akkori idézet.

Fontos kiegészítés, hogy a jogvédett gyűjtemények (pl.: Jeney: Fuvolaiskolák, Fuvola ABC, stb.) NEM lesznek/lehetnek elérhetőek, DE az ezekben a kottákban megtalálható már nem jogvédett zeneművek igen.

Aki úgy érzi, hogy lenne kedve, ideje, meglévő jogtiszta ingyenes anyagait megosztani másokkal, oktatási célra INGYEN, az kérem írjon nekem a sznoro@gmail.com címre.
Most látni vélem magam előtt, hogy néhány olvasó ennél a résznél lendít egyet a jobb kezével, majd azt a bal kezével könyöknél megtöri…

Természetesen megértem Őket is, azonban bízom a közösség építő és összefogó erejében egy jó cél érdekében (lásd Wohltemperiertes Klavier for free http://musescore.com/opengoldberg/sets/openwtc).

 Kimondva-kimondatlanul egy digitális tananyag-bázis létrehozása a cél.
 Kinek jó ez? – Neked! Nekem! Nekik! Nekünk!
 Miért? – Megvoltam én eddig e nélkül is – mondhatja bárki, teljesen jogosan.
Elolvasva az „Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez” című dokumentumot, a 8 kompetencia és 77 indikátor leírásában többször felmerül a digitális kompetencia kérdése, mely „tudás”, tartalom nélkül csak félkarú óriás. Tudom, hogy van számos külföldi oldal – magam is megosztottam már néhányat – ahol ingyen, vagy nagyon olcsón letölthetünk vagy letöltethetünk növendékeinkkel digitális kottákat, de szerintem fontos lenne egy magyar nyelvű, magyar pedagógusok közreműködésével létrehozott szakmai portál, fórum megalkotása.
Amit tudok adni, az a tárhely, a működő weboldal, meglévő kottáim és az a „hírnév”, hogy minden megosztó neve megjelenik a megosztott tartalom mellett. Ez utóbbi, mint szakmai publikációs tevékenység, később, még jól jöhet 😉

Ide hívok most minden vállalkozó kedvűt!
 





 

A Tisztaszoftver Program (http://www.o365.educatio.hu/) jóvoltából lehetőség van diákoknak (regisztráció után) Office365 ProPlus programcsomag tulajdonosává válni (én már az vagyok).

A folyamat nagyon egyszerű, tanuló szülőjeként vagy diákként lehet kezdeni a regisztrációt, az oktatási azonosítóra és néhány alapadatra lesz csak szükség.
Én egy napot vártam a visszaigazolásra, de aztán már csak egy gyors levélváltás választott el a „birtokbavételtől”.

Mi az a Office365 ProPlus és mit kapunk?

„Az Office 365 ProPlus az új Office egyik előfizetéses szolgáltatáscsomagja. Asztali és hordozható számítógépre telepíthető termelékenységnövelő szoftvereket nyújt, ideértve például a Word, PowerPoint, Excel, Outlook, OneNote, Publisher, Access és Skype Vállalati verzió alkalmazást. Az Office 365 ProPlus egy felhasználóalapú szolgáltatás, mely 5 PC vagy Mac számítógépen, illetve mobileszközökön nyújt hozzáférést az Office-hoz. A hagyományos Office-telepítések az adott számítógéphez tartoztak. Ezzel ellentétben az Office 365 ProPlus új, rugalmas telepítési megoldásokat nyújt a vállalatok informatikai részlegeinek és az egyéni felhasználóknak.”

Forrás: https://products.office.com/hu-hu/business/office-365-proplus-business-software

Office csomag PC-re, Androidra, iOS-re

WordExcelPowerPointOutlookOneNotePublisherSkype Vállalati verzióAccess

valamint ezek online verziója.

1TB tárhely a OneDrive-on (talán elég lesz…).

Azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy mennyire fontos az oktatás a Microsoftnak (is).
A Google is hasonló termékpalettát kínál és a DropBox is erősen fejleszt, de ez az 1 TB tárhely nagyon csábító.
Én nagyon örülök, hogy versengenek értünk és hogy egyre több hasznos és ingyenes szolgáltatást használhatunk oktatási tartalmaink tárolására és megosztására.

Azt hiszem neki is állok Dropbox fiókom tartalmának „klónozására”.