fuvolaművész, mesterpedagógus

Kategória: Digitális kotta (Page 2 of 2)

SmartMusic=Smart(er)Music(ian)?

http://gradus.kefo.hu/index.php/gradus/article/view/258/274

A XXI. század a digitális forradalom és az első digitális nemzedék születésének a kora. A digitalizáció a zeneipart és a zeneoktatást is alapjaiban rengette meg. A Z generáció tagjai szinte az IKT eszközökkel a kezükben születtek, míg a digitális bevándorló tanárok digitális kompetenciája folyamatos fejlesztést igényel. A változó felhasználói igényeket a piacon található és egyre nagyobb számban megjelenő zenei-, kottázó- és zeneoktató szoftverek is igyekeznek kiszolgálni, olykor alakítani. Tanulmányomban a SmartMusic interaktív zeneoktató program rövid bemutatásának apropóján aktuális zenepedagógiai, módszertani kérdéseket kívánok felvetni, a jövő hangszeres zeneoktatásának egy lehetséges alternatíváját bemutatni.

Versenyfelhívás – az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola tanulóinak

Amint azt a digitaliskottatar.hu oldalon is közzétettem, itt is megteszem:

Kedves Tanulók!

Ahogyan azt a Szakmai Hét Digitális kotta előadásán is kihirdettem, versenyt hirdetek olyan szerzők darabjainak digitális kottájának létrehozására, akik több mint 70 évvel ezelőtt hunytak el. A kottát az ingyenes MuseScoreprogrammal kell elkészíteni. A program innen letölthető: www.musescore.org

Két kategóriában fogunk győztest hirdetni:

  1. Az első kategória győztese az lesz, aki a legtöbb bevitt hangjeggyel készít kottát vagy kottákat. Fontos, hogy csak a befejezett tételek vagy művek számítanak! (mennyiségi szempont)
  2. A második kategória győztese az lesz, aki a bíráló bizottság döntése alapján a legszebben kivitelezett és/vagy legkülönlegesebb és/vagy legkreatívabb zenemű kottájával pályázik. (minőségi szempont)

Mindkét kategória győztese 5000 Ft pénzjutalomban részesül.

Minden pályamű felkerül a www.digitaliskottatar.hu weboldalra, ezért mindenkitől néhány mondatos bemutatkozást és fotót is kérünk, amit az oldal alkotói menüpontján elhelyezünk.

Az anyagok leadási határideje e-mailben: 2016. március 1.

Cím: szabon@konzi.u-szeged.hu

Jó munkát kívánok!

Szabó Norbert

AGTEDU 2015

„A TUDOMÁNY EVOLÚCIÓJA: A VALÓS ÉS A VIRTUÁLIS VILÁGOK”

AGTEDU 2015

16. TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE ALKALMÁBÓL

A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN

2015. NOVEMBER 12.

Előadásom absztraktja:

A XXI. század a digitális forradalom és az első digitális nemzedék születésének a kora. A digitalizáció a zeneipart és a  zeneoktatást is alapjaiban rengette meg. A Z generáció tagjai szinte az IKT eszközökkel a kezükben születtek, míg a digitális bevándorló tanárok digitális kompetenciája folyamatos fejlesztést igényel. A változó felhasználói igényeket a piacon található és egyre nagyobb számban megjelenő zenei-, kottázó- és zeneoktató szoftverek is igyekeznek kiszolgálni, olykor alakítani. Előadásomban a SmartMusic interaktív zeneoktató program rövid bemutatásának apropóján aktuális zenepedagógiai, módszertani kérdéseket kívánok felvetni, a jövő hangszeres zeneoktatásának egy lehetséges alternatíváját bemutatni.

Zenetudományi Szekció 

VII. sz. ép. 711. sz. terem

Elnök: Dr. Smuta Attila DLA főiskolai tanár

Társelnök: Buzás Zsuzsa főiskolai tanársegéd

13:00 – 13:15 Benedekfi István (SZTE Zeneművészeti Kar) Music performing skill and its components

13:15 – 13:30 Szabó Norbert (SZTE Gyakorló Iskola) SmartMusic=Smart(er)Music(ian)?

13:30 – 13:45 Beatrix Darmstädter (Kunsthistorisches Museum, Wien) 3D-CT in the field of organology

A Küldetéses Ember Iskolája – Nevelési konferencia Szeged, 2015. november 6-7.

A Karolina Művészeti Iskola fuvolatanáraként az a megtiszteltetés ért, hogy „A Küldetéses Ember Iskolája – Nevelési konferencia Szeged” előadója lehettem.

Híradások:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/nevelesi-konferenciat-tartottak-boldogasszony-iskolanoverek-szegeden

http://www.iskolanoverek.hu/kep/k%C3%BCldet%C3%A9ses-ember-iskol%C3%A1ja-nevel%C3%A9si-konferencia-2015

Két előadást tarthattam összesen kb. 50 zenész kollégáknak és érdeklődőnek november 6-án.

Az előadásom címe „A XXI. századi zenetanár kihívásai – IKT eszközök a hangszeroktatásban” volt. http://prezi.com/lhow0ubwmjil/?utm_campaign=share&utm_medium=copy

Bevittem az általam használt IKT eszközöket és a hallgatóság élőben is láthatta a többféle méretű digitális kotta megjelenítésére alkalmas eszközt működés közben úgy, hogy igyekeztem a digitális kompetencia köré fűzni is előadásomat. Mondom előadásomat, de igazából a résztvevők aktivitásának hála sikerült workshop jelleggel nem csak kérdésekre válaszolnom, de igazi eszmecsere is kialakult.

Alkalmat kerítettem a www.digitaliskottatar.hu weboldal bemutatására is és nagyon bízom benne, hogy sikerült „magokat elültetnem” ezügyben.

Ezúton is köszönöm a szervezőknek a felkérést és a lehetőséget.

Külön köszönöm Flóra nővérnek bizalmát és segítségét!

Megjelent a MuseScore 2.0.1

Ha valakihez esetleg nem jutott volna el a hír:

Megjelent a MuseScore 2.0!

Örömmel jelentjük be, hogy megjelent a MuseScore 2.0 hivatalos kiadása! Négy évnyi fejlesztői munka eredménye ez az új verzió. 400-nál is több ember munkája, és még sokszáz felhasználó értékes visszajelzése tette lehetővé, hogy ez legyen a világon a legjobb ingyenes, nyílt forráskódú kottaíró program.
Aki eddig is használta, az azért frissítsen, aki meg még nem használta próbálja ki.
Már csak azért is mert…
nyárra tervezem (mert addigra lesz egy kis időm) egy olyan weboldal elindítását, ahol ingyenesen letölthető, jogtiszta kottákat szeretnék közzé tenni, nyílt forráskódú vagy ingyenes programokkal is megnyitható formátumban (music xml, mscz, pdf).
Első körben az alapfokú oktatást segítő darabok kerülnek fel kísérettel együtt, de haladóknak szánt befúvó és skálagyakorlatok és etüdök (Köhler, később a többi) is lesznek. A kiindulási alapot az „A 10643-12 azonosító számú Klasszikus hangszeres zenélés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei” és „Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” c. dokumentumok képezik majd.

 





 

MuseScore hír (nem csak) zongoristáknak + felhívás keringőre (olvasd végig a bejegyzést, hogy kiderüljön, milyen „keringőre”?!)

Ma este a Google+-on lapozgatva ugrott elém a MuseScore egy bejegyzése.

Ahogy átolvastam a projektnek a weblapját, kiderült, hogy a Wohltemperiertes Klavier kottája bárki számára, innen INGYEN letölthető:
Tovább böngészve megtaláltam egy hasonló projektet (http://www.opengoldbergvariations.org/), ahol a Goldberg variációk volt a „célpont”. A digitális kotta itt van: http://musescore.com/opengoldberg/goldberg-variations#
Ezen az oldalon letölthető az ingyenes pdf verzió, vagy a megrendelhető a nyomtatott példány 14 EUR-ért (de minek az, ha megvan ingyen is???): http://www.grin.com/de/e-book/197040/goldberg-variations
Tovább böngésztem a www.musescore.com weblapján a zongora kották között (kíváncsiságból kicsit összehasonlítottam a fuvola kották kínálatával) találtam egy felhasználót, aki igen aktív feltöltő http://musescore.com/classicman szerintem érdemes itt is szétnézni.
Most visszatérve az induló témához, a crowdsourcing kifejezésről ejtenék még néhány szót. Őszintén megvallva nem értettem pontosan mit is jelent-, mire utalhat ez a kifejezés utánaolvasva ezt találtam a Wikipedián:
„A crowdsourcing során egy szervezet a hagyományos esetben belsőleg, saját dolgozók vagy alvállalkozók által elvégzett feladatokat a szervezettől független személyek nagy csoportjának szervezi ki, jellemzően online formában. Jellemzője, hogy a crowd (angolul tömeg) minden tagja csak egy kis részlettel járul hozzá a teljes feladat elvégzéséhez. Számos altípusa alakult ki, mint a közösségi finanszírozásra alkalmas crowdfounding, vagy a szoftverek tesztelésére alkalmas crowdtesting. Mind üzleti, mind közhasznú, jótékonysági célra vannak példák az alkalmazására.A crowdsourcing a felhős szolgáltatások előretörése mellett az internet egyik legerősebb trendje az elmúlt években.
Most jön a „keringő”!
Vajon bennünk magyar zenészekben, pedagógusokban, tanulókban, zenebarátokban lenne potenciál egy ilyen projekt véghezvitelére?
Szerintem IGEN.
Napjainkban a kollaboratív munka és annak hasznossága egyre jobban előtérbe kerül a pedagógiában is.
Szóval akinek van kedve, ötlete arra, hogy milyen projektbe lenne érdemes belefogni… akkor én már a leendő tömegből itt lennék egy lelkes tagnak!
Ha nem kapok senkitől választ vagy megkeresést, magam fogok ötlettel előállni – és ezt mindenki nyugodtan veheti „fenyegetésnek” :-)))
Nem tudom úgy befejezni a bejegyzés, hogy a fuvolistáknak ne ajánlanék valamit.
A http://www.flutetunes.com/ egy olyan fuvolás oldal, amit első sorban az alapfokon tanítóknak vagy tanulóknak a figyelmébe ajánlok.
2000-nél több!!! ingyen kottát tudunk letölteni, jól strukturált keresővel, pdf, midi vagy mp3 formátumban.
Emellett cikkeket, fogás- és trillatáblázatot, hangológépet vagy üres kottalap letöltőoldalt is találhatunk itt.
Boldog Új Évet, jó böngészést és szép zenei élményeket kívánok Mindenkinek!

 





 

Hajdúnánás – előadás

Volt szerencsém részt venni Tóth Imre igazgató Úr meghívására a 3. Hajdúnánási Pedagógiai Napok szakmai rendezvényen. A rendezvénysorozat központi témái a tehetséggondozás, konfliktuskezelés és a tanfelügyeleti és minősítési rendszer voltak.

November 22-én a „Hangszeres oktatás” szekcióban kapott helyet előadásom két kitűnő kolléganő – Kovácsné Giliga Edina (hegedű), Cséki Elemérné (zongora) – bemutatója után.
Előadásom anyaga itt megtekinthető:
Bár így ez csak egy vázlat, amelyhez fontos az élőben elhangzott előadás szövege, ajánlom minden hangszeroktató kollégámnak, hogy fusson át rajta, talán talál benne gondolatébresztő diákat.
Célom volt, hogy az IKT-t illetve a digitális kompetenciát a pedagógus minősítés aspektusában is vizsgáljam.
Emellett a szerző jogi kérdéseket is érintettük és nagy öröm volt számomra, hogy a kollégákkal az előadás ürügyén egy kis workshop alakulhatott ki, hiszen sok fontos kérdést vet fel az új technológiák alkalmazása. A workshop jelleget erősítve, az igazgató úr kérésére az elméleti részt kiegészítendő, a bemutató utolsó kb. 15-20 perce tartalmazott egy gyakorlati részt is, az általam használt szoftverek, hardverek „élesben történő” alkalmazásának lehetőségeiről.
A bemutatott IKT eszközök:
Hardver:
iPad 2
Galaxy Note 10.1

ACER DA220HQL Smart Monitort

Acer-DA220HQL-149542.jpg

PageFlip Cicada Wireless Automatic Page Turner lapozópedál

Mikrofonállvány+ König & Meyer unuverzális tablet tartó

Szoftver:
SmartMusic www.smartmusic.com
Avid Scorch
PiaScore 

 





 

Nyárvégi bejelentkezés

Elég régi az utolsó bejegyzés, de annyira sűrű volt a nyár, hogy most van egy kis szabad agykapacitásom újra felvenni ezt a fonalat… azt a fonalat, amit én nem engedtem azóta sem. Nagyon várom a tanévet, pedig nem mondhatnám, hogy nagyon kipihentem magam a nyáron, de az aktivitás aktivizál 🙂 vagy nem, de nem baj…
Szóval sorban haladva az újdonságokról – nem feltétlenül időrendben.

Elhatároztam, hogy mindkét munkahelyemen tovább fejlesztem és erősítem az IKT eszközök használatát. Ez mind hardver, mind szoftver oldalról igaz és fontos, hogy az egyik intézményben (SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola) középiskolásokkal, míg a másikban (Karolina) zeneiskolásokkal foglalkozom, így 12 évfolyamban tudom kipróbálni a hatékonyságot és hatást.

Újabb eszközt vásároltam, erről néhány szó:

ACER DA220HQL Smart Monitort

Acer-DA220HQL-149542.jpg

Mi is ez? Ez egy 21,5 colos, érintőképernyős „All in PC-szerű” monitor, Androiddal (4.04), 1 GB RAM-mal, 8 GB tárhellyel.

IMG_20130702_164450.jpg

Egeret és billentyűzetet is tudunk csatlakoztatni a monitorhoz, ha nagyon ragaszkodunk a „tapogatás-mentes léthez” és ezzel még némi időt is spórolunk, amit nem kell a képernyő tisztogatására fordítanunk 🙂

HDMI csatlakozóval és egy USB kábellel összekötve, tökéletesen irányíthatjuk a képernyő segítségével PC-nket vagy laptopunkat.
Akit érdekel egy részletes teszt, itt megtalálja:
http://androlib.blog.hu/2013/07/16/teszt_acer_da220hql_a_nagykepu_droid

…és hogy miért is vettem ezt az eszközt?

DIGITÁLIS KOTTATARTÓ

Szerintem itt kezdődik az a méret (27, cm magasság, ami csak 2,2 cm-rel kevesebb, mint egy A4-es lap állítva), hogy a játékos a hagyományos módon 2 oldalt látva olvashatja a kottát.

És most térjünk át a tartalomra, a digitális kottára. A MuseScore segítségével elkészítettem néhány fájl, melyeket azt gondolom a zeneiskolás növendékeknél fogok sikerrel használni. Továbbra is mindenkinek melegen ajánlom ennek a szoftvernek a mobil verzióját is, még akkor is ha fizetni kell érte. Miért? Mert az elkészült – zongorakísérettel ellátott – kotta, a táblagépről „meg is szólal”. Tehát míg a gyerek a saját szólamát látja a zongorát közben hallja.
Itt most megállok egy pillanatra és mielőtt a korrepetítorok elkezdik átkozni a nevem, – hogy az állásuktól fosztom meg őket – leszögezem: ez NEM TUDJA PÓTOLNI, HELYETTESÍTENI ŐKET. Ez egy segédeszköz, mely szoktatja a gyermekeket az alkalmazkodáshoz, a tempótartáshoz, az intonációhoz, melynek jó hatásai szerintem az első korrepetíciós órán igazolódni fognak. Legalábbis nálam ez így történt.

A nyár végén folytatódott a munka az IKT Műhely 2014 pályázattal kapcsolatban.
A Velencei tó partján fekvő egyik csodálatos wellness szállodában csiszolhattuk, tökéletesíthettük, véglegesíthettük pályázatunkat. Minden este TeachMeet keretén belül oszthattuk meg egymással tapasztalatainkat, ismereteinket. Bemutatásra kerültek azok a filmek, melynek készítéséről én is beszámoltam egyik előző bejegyzésemben. Amint online elérhető lesz, azonnal megosztom.

 





 

Minden hangszertanár ismerősömnek (vagy leendő ismerősömnek)

Azok a kollégák, akik foglalkoznak kottaszerkesztéssel, vagy még csak tervezik – akár saját, akár növendékeik részére – biztosan találkoztak a MuseScore programmal.
www.musescore.org
Akik nem ismerik, mindenképpen nyissák meg a fenti linket, ahol letölthetik a telepítőfájlokat.
A PC-re, Linuxra és Mac-re készült verzió INGYENES és a 45 elérhető nyelv között magyar is van, de a program „nagyszerűsége” nem csak ennyiben merül ki.

MuseScore PC-n

Az általam legfontosabbnak tartott erények (a teljesség igénye nélkül):
– Könnyen kezelhető és érthető kottaszerkesztő felület és használat kezdők számára is
– Billentyűzettel, egérrel, MIDI eszközzel is tudunk hangokat bevinni
– Export .mscz, .mid, .xml, .pdf, .ps, .png, .svg, .ly, .wav, .flac, .ogg formátumokba
– Megynyitja az .mscz, .mid, .kar, .xml, .md, .bvv, .cap, .ove, .mgu, .sgu  formátumokat
– Rengeteg hasznos kiegészítő (plugin-ek, SoundFont-ok)
– Android (kb. 1000 Ft) és iOS (kb. 1500 Ft) verzió elérhető, MuseScore Player néven*
– Hatalmas online ingyenes kottabázis (online lejátszóval), melyet regisztrált felhasználóként mi is bővíthetünk
– Fórum
… stb.

* Az Androidra és iOS-re készült verzió kinézete és funkciói azonosak:
– Online adatbázis elérése (megnyitás és mentés az eszközre is)
– Saját meghajtón, Dropboxon tárolt fájlok, megnyitása
– A megjelenítendő és/vagy lejátszandó sávok (hangszerek) kiválaszthatóak
– Metronóm (némítás, hangerő, egyéni tempóbeállítás)
– Háromféle kottaméret
– A kotta transzponálhatóságát későbbi verzióra ígérték (e-mailes megkeresésemre válaszolva)

MuseScore táblagépen

MuseScore táblagépen

A táblagép verzió bár nem ingyenes, én mindkettőt megvásároltam lévén, hogy egy iPad-et és néha egy 10 colos Androidos táblagépet is használok digitális kottatartó gyanánt.
Az alapfokú hangszeroktatásban szinte minden nap alkalmazom a szoftver adta előnyöket, mivel nem csak kottaolvasóként, hanem a kíséret lejátszására is alkalmas a szoftver.
Növendékeim pillanatok alatt elsajátították a program kezelését és nagyon szívesen dolgoznak vele.
Egy néhány gondolat erejéig visszakanyarodnék a MIDI formátumban való mentés lehetőségéhez.
Tanulóim közül sokan kaptak karácsonyra Androidos táblagépet. Tőlük nem várhatom el, hogy megvásárolják a MuseScore Player-t, de az általam elkészített vagy átdolgozott kották MIDI verziója megnyitható más ingyenes alkalmazással pl.: MidSheetMusic.

Még egy nagyon fontos szempont: a LICENSZ vagy SZELLEMI TULAJDON.
Az online adatbázis fájljaiban rögzítve vannak a kotta felhasználhatóságával kapcsolatos jogosultságok, illetve ha mi készítünk és töltünk fel fájlt, mi is dönthetünk e kérdésben.
Ha nem szeretnénk „közzétenni” az általunk átdolgozott vagy újra szedett művet, akkor is a hatályos jogszabályokat kell alkalmaznunk, tehát a szerző halálától (nem a mű keletkezésnek időpontjától!) 70 évig a mű jogvédett.

Bízom benne, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésetek! Jó munkát mindenkinek!
 





 

Digitális kottatartónk

Hardware:
iPad2 – Talán nem kell bemutatnom ezt a kitűnő (bár nem a legolcsóbb eszközt), mégis fontos itt az elején elmondanom, hogy igen nagy minőségi és kínálatbeli különbség van jelenleg az iOS-t és az Androidot futtató eszközökre szánt zenei szoftverek kínálatában. Bízom benne (több Androidos eszköz tulajdonosaként is), hogy ez a tendencia változik és egyre több minőségi kottaolvasó program jelenik meg Androidra is. Egy másik bejegyzésben visszatérek még erre a témára.
PageFlip Cicada Wireless Automatic Page Turner lapozópedál – természetesen meg lehet lenni nélküle, de ez a kb. 22.000 Ft-os pedál nagyon hasznos tud lenni. Bluetooth kapcsolattal működik, tehát nem csak táblagéppel, hanem számítógéppel is használható. Könnyű vele oda-vissza lapozni, nagyon csendes és a vezeték nélküli kapcsolat miatt mindenféle körülmények között jól alkalmazható.
PageFlip

PageFlip

Software:
piaScore kottaolvasó program. Nagyon sok hasznos funkció (metronóm, hangológép, ceruza, felvevő, stb.), érdemes megnézni ezt az 1 perces videót: http://youtu.be/sXmlDb17s-Y

 

piaScore

piaScore

Ja igen…, és INGYENES!

 





 

Newer posts »

© 2024 Szabó Norbert

Theme by Anders NorenUp ↑