fuvolaművész, mesterpedagógus

Címke: Digitális kotta

Felhívás!

Kedves Kollégák, Barátok, leendő Barátok/Kollégák!

Ahogyan azt május 26-án kelt bejegyzésemben előre jeleztem, most elkezdtem.

Elkezdtem „egy olyan weboldal elindítását, ahol ingyenesen letölthető, jogtiszta kottákat szeretnék közzé tenni, nyílt forráskódú vagy ingyenes programokkal is megnyitható formátumban (music xml, mscz, pdf).

Első körben az alapfokú oktatást segítő darabok kerülnek fel kísérettel együtt, de haladóknak szánt befúvó és skálagyakorlatok és etüdök (Köhler, később a többi) is lesznek. A kiindulási alapot az „A 10643-12 azonosító számú Klasszikus hangszeres zenélés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei” és „Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” c. dokumentumok képezik majd.” – eddig az akkori idézet.

Fontos kiegészítés, hogy a jogvédett gyűjtemények (pl.: Jeney: Fuvolaiskolák, Fuvola ABC, stb.) NEM lesznek/lehetnek elérhetőek, DE az ezekben a kottákban megtalálható már nem jogvédett zeneművek igen.

Aki úgy érzi, hogy lenne kedve, ideje, meglévő jogtiszta ingyenes anyagait megosztani másokkal, oktatási célra INGYEN, az kérem írjon nekem a sznoro@gmail.com címre.
Most látni vélem magam előtt, hogy néhány olvasó ennél a résznél lendít egyet a jobb kezével, majd azt a bal kezével könyöknél megtöri…

Természetesen megértem Őket is, azonban bízom a közösség építő és összefogó erejében egy jó cél érdekében (lásd Wohltemperiertes Klavier for free http://musescore.com/opengoldberg/sets/openwtc).

 Kimondva-kimondatlanul egy digitális tananyag-bázis létrehozása a cél.
 Kinek jó ez? – Neked! Nekem! Nekik! Nekünk!
 Miért? – Megvoltam én eddig e nélkül is – mondhatja bárki, teljesen jogosan.
Elolvasva az „Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez” című dokumentumot, a 8 kompetencia és 77 indikátor leírásában többször felmerül a digitális kompetencia kérdése, mely „tudás”, tartalom nélkül csak félkarú óriás. Tudom, hogy van számos külföldi oldal – magam is megosztottam már néhányat – ahol ingyen, vagy nagyon olcsón letölthetünk vagy letöltethetünk növendékeinkkel digitális kottákat, de szerintem fontos lenne egy magyar nyelvű, magyar pedagógusok közreműködésével létrehozott szakmai portál, fórum megalkotása.
Amit tudok adni, az a tárhely, a működő weboldal, meglévő kottáim és az a „hírnév”, hogy minden megosztó neve megjelenik a megosztott tartalom mellett. Ez utóbbi, mint szakmai publikációs tevékenység, később, még jól jöhet 😉

Ide hívok most minden vállalkozó kedvűt!
 





 

Megjelent a MuseScore 2.0.1

Ha valakihez esetleg nem jutott volna el a hír:

Megjelent a MuseScore 2.0!

Örömmel jelentjük be, hogy megjelent a MuseScore 2.0 hivatalos kiadása! Négy évnyi fejlesztői munka eredménye ez az új verzió. 400-nál is több ember munkája, és még sokszáz felhasználó értékes visszajelzése tette lehetővé, hogy ez legyen a világon a legjobb ingyenes, nyílt forráskódú kottaíró program.
Aki eddig is használta, az azért frissítsen, aki meg még nem használta próbálja ki.
Már csak azért is mert…
nyárra tervezem (mert addigra lesz egy kis időm) egy olyan weboldal elindítását, ahol ingyenesen letölthető, jogtiszta kottákat szeretnék közzé tenni, nyílt forráskódú vagy ingyenes programokkal is megnyitható formátumban (music xml, mscz, pdf).
Első körben az alapfokú oktatást segítő darabok kerülnek fel kísérettel együtt, de haladóknak szánt befúvó és skálagyakorlatok és etüdök (Köhler, később a többi) is lesznek. A kiindulási alapot az „A 10643-12 azonosító számú Klasszikus hangszeres zenélés megnevezésű szakmai követelménymodul tantárgyai, témakörei” és „Az alapfokú művészetoktatás követelményei és tantervi programja” c. dokumentumok képezik majd.

 





 

MuseScore hír (nem csak) zongoristáknak + felhívás keringőre (olvasd végig a bejegyzést, hogy kiderüljön, milyen „keringőre”?!)

Ma este a Google+-on lapozgatva ugrott elém a MuseScore egy bejegyzése.

Ahogy átolvastam a projektnek a weblapját, kiderült, hogy a Wohltemperiertes Klavier kottája bárki számára, innen INGYEN letölthető:
Tovább böngészve megtaláltam egy hasonló projektet (http://www.opengoldbergvariations.org/), ahol a Goldberg variációk volt a „célpont”. A digitális kotta itt van: http://musescore.com/opengoldberg/goldberg-variations#
Ezen az oldalon letölthető az ingyenes pdf verzió, vagy a megrendelhető a nyomtatott példány 14 EUR-ért (de minek az, ha megvan ingyen is???): http://www.grin.com/de/e-book/197040/goldberg-variations
Tovább böngésztem a www.musescore.com weblapján a zongora kották között (kíváncsiságból kicsit összehasonlítottam a fuvola kották kínálatával) találtam egy felhasználót, aki igen aktív feltöltő http://musescore.com/classicman szerintem érdemes itt is szétnézni.
Most visszatérve az induló témához, a crowdsourcing kifejezésről ejtenék még néhány szót. Őszintén megvallva nem értettem pontosan mit is jelent-, mire utalhat ez a kifejezés utánaolvasva ezt találtam a Wikipedián:
„A crowdsourcing során egy szervezet a hagyományos esetben belsőleg, saját dolgozók vagy alvállalkozók által elvégzett feladatokat a szervezettől független személyek nagy csoportjának szervezi ki, jellemzően online formában. Jellemzője, hogy a crowd (angolul tömeg) minden tagja csak egy kis részlettel járul hozzá a teljes feladat elvégzéséhez. Számos altípusa alakult ki, mint a közösségi finanszírozásra alkalmas crowdfounding, vagy a szoftverek tesztelésére alkalmas crowdtesting. Mind üzleti, mind közhasznú, jótékonysági célra vannak példák az alkalmazására.A crowdsourcing a felhős szolgáltatások előretörése mellett az internet egyik legerősebb trendje az elmúlt években.
Most jön a „keringő”!
Vajon bennünk magyar zenészekben, pedagógusokban, tanulókban, zenebarátokban lenne potenciál egy ilyen projekt véghezvitelére?
Szerintem IGEN.
Napjainkban a kollaboratív munka és annak hasznossága egyre jobban előtérbe kerül a pedagógiában is.
Szóval akinek van kedve, ötlete arra, hogy milyen projektbe lenne érdemes belefogni… akkor én már a leendő tömegből itt lennék egy lelkes tagnak!
Ha nem kapok senkitől választ vagy megkeresést, magam fogok ötlettel előállni – és ezt mindenki nyugodtan veheti „fenyegetésnek” :-)))
Nem tudom úgy befejezni a bejegyzés, hogy a fuvolistáknak ne ajánlanék valamit.
A http://www.flutetunes.com/ egy olyan fuvolás oldal, amit első sorban az alapfokon tanítóknak vagy tanulóknak a figyelmébe ajánlok.
2000-nél több!!! ingyen kottát tudunk letölteni, jól strukturált keresővel, pdf, midi vagy mp3 formátumban.
Emellett cikkeket, fogás- és trillatáblázatot, hangológépet vagy üres kottalap letöltőoldalt is találhatunk itt.
Boldog Új Évet, jó böngészést és szép zenei élményeket kívánok Mindenkinek!

 





 

Nyárvégi bejelentkezés

Elég régi az utolsó bejegyzés, de annyira sűrű volt a nyár, hogy most van egy kis szabad agykapacitásom újra felvenni ezt a fonalat… azt a fonalat, amit én nem engedtem azóta sem. Nagyon várom a tanévet, pedig nem mondhatnám, hogy nagyon kipihentem magam a nyáron, de az aktivitás aktivizál 🙂 vagy nem, de nem baj…
Szóval sorban haladva az újdonságokról – nem feltétlenül időrendben.

Elhatároztam, hogy mindkét munkahelyemen tovább fejlesztem és erősítem az IKT eszközök használatát. Ez mind hardver, mind szoftver oldalról igaz és fontos, hogy az egyik intézményben (SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola) középiskolásokkal, míg a másikban (Karolina) zeneiskolásokkal foglalkozom, így 12 évfolyamban tudom kipróbálni a hatékonyságot és hatást.

Újabb eszközt vásároltam, erről néhány szó:

ACER DA220HQL Smart Monitort

Acer-DA220HQL-149542.jpg

Mi is ez? Ez egy 21,5 colos, érintőképernyős „All in PC-szerű” monitor, Androiddal (4.04), 1 GB RAM-mal, 8 GB tárhellyel.

IMG_20130702_164450.jpg

Egeret és billentyűzetet is tudunk csatlakoztatni a monitorhoz, ha nagyon ragaszkodunk a „tapogatás-mentes léthez” és ezzel még némi időt is spórolunk, amit nem kell a képernyő tisztogatására fordítanunk 🙂

HDMI csatlakozóval és egy USB kábellel összekötve, tökéletesen irányíthatjuk a képernyő segítségével PC-nket vagy laptopunkat.
Akit érdekel egy részletes teszt, itt megtalálja:
http://androlib.blog.hu/2013/07/16/teszt_acer_da220hql_a_nagykepu_droid

…és hogy miért is vettem ezt az eszközt?

DIGITÁLIS KOTTATARTÓ

Szerintem itt kezdődik az a méret (27, cm magasság, ami csak 2,2 cm-rel kevesebb, mint egy A4-es lap állítva), hogy a játékos a hagyományos módon 2 oldalt látva olvashatja a kottát.

És most térjünk át a tartalomra, a digitális kottára. A MuseScore segítségével elkészítettem néhány fájl, melyeket azt gondolom a zeneiskolás növendékeknél fogok sikerrel használni. Továbbra is mindenkinek melegen ajánlom ennek a szoftvernek a mobil verzióját is, még akkor is ha fizetni kell érte. Miért? Mert az elkészült – zongorakísérettel ellátott – kotta, a táblagépről „meg is szólal”. Tehát míg a gyerek a saját szólamát látja a zongorát közben hallja.
Itt most megállok egy pillanatra és mielőtt a korrepetítorok elkezdik átkozni a nevem, – hogy az állásuktól fosztom meg őket – leszögezem: ez NEM TUDJA PÓTOLNI, HELYETTESÍTENI ŐKET. Ez egy segédeszköz, mely szoktatja a gyermekeket az alkalmazkodáshoz, a tempótartáshoz, az intonációhoz, melynek jó hatásai szerintem az első korrepetíciós órán igazolódni fognak. Legalábbis nálam ez így történt.

A nyár végén folytatódott a munka az IKT Műhely 2014 pályázattal kapcsolatban.
A Velencei tó partján fekvő egyik csodálatos wellness szállodában csiszolhattuk, tökéletesíthettük, véglegesíthettük pályázatunkat. Minden este TeachMeet keretén belül oszthattuk meg egymással tapasztalatainkat, ismereteinket. Bemutatásra kerültek azok a filmek, melynek készítéséről én is beszámoltam egyik előző bejegyzésemben. Amint online elérhető lesz, azonnal megosztom.

 





 

Minden hangszertanár ismerősömnek (vagy leendő ismerősömnek)

Azok a kollégák, akik foglalkoznak kottaszerkesztéssel, vagy még csak tervezik – akár saját, akár növendékeik részére – biztosan találkoztak a MuseScore programmal.
www.musescore.org
Akik nem ismerik, mindenképpen nyissák meg a fenti linket, ahol letölthetik a telepítőfájlokat.
A PC-re, Linuxra és Mac-re készült verzió INGYENES és a 45 elérhető nyelv között magyar is van, de a program „nagyszerűsége” nem csak ennyiben merül ki.

MuseScore PC-n

Az általam legfontosabbnak tartott erények (a teljesség igénye nélkül):
– Könnyen kezelhető és érthető kottaszerkesztő felület és használat kezdők számára is
– Billentyűzettel, egérrel, MIDI eszközzel is tudunk hangokat bevinni
– Export .mscz, .mid, .xml, .pdf, .ps, .png, .svg, .ly, .wav, .flac, .ogg formátumokba
– Megynyitja az .mscz, .mid, .kar, .xml, .md, .bvv, .cap, .ove, .mgu, .sgu  formátumokat
– Rengeteg hasznos kiegészítő (plugin-ek, SoundFont-ok)
– Android (kb. 1000 Ft) és iOS (kb. 1500 Ft) verzió elérhető, MuseScore Player néven*
– Hatalmas online ingyenes kottabázis (online lejátszóval), melyet regisztrált felhasználóként mi is bővíthetünk
– Fórum
… stb.

* Az Androidra és iOS-re készült verzió kinézete és funkciói azonosak:
– Online adatbázis elérése (megnyitás és mentés az eszközre is)
– Saját meghajtón, Dropboxon tárolt fájlok, megnyitása
– A megjelenítendő és/vagy lejátszandó sávok (hangszerek) kiválaszthatóak
– Metronóm (némítás, hangerő, egyéni tempóbeállítás)
– Háromféle kottaméret
– A kotta transzponálhatóságát későbbi verzióra ígérték (e-mailes megkeresésemre válaszolva)

MuseScore táblagépen

MuseScore táblagépen

A táblagép verzió bár nem ingyenes, én mindkettőt megvásároltam lévén, hogy egy iPad-et és néha egy 10 colos Androidos táblagépet is használok digitális kottatartó gyanánt.
Az alapfokú hangszeroktatásban szinte minden nap alkalmazom a szoftver adta előnyöket, mivel nem csak kottaolvasóként, hanem a kíséret lejátszására is alkalmas a szoftver.
Növendékeim pillanatok alatt elsajátították a program kezelését és nagyon szívesen dolgoznak vele.
Egy néhány gondolat erejéig visszakanyarodnék a MIDI formátumban való mentés lehetőségéhez.
Tanulóim közül sokan kaptak karácsonyra Androidos táblagépet. Tőlük nem várhatom el, hogy megvásárolják a MuseScore Player-t, de az általam elkészített vagy átdolgozott kották MIDI verziója megnyitható más ingyenes alkalmazással pl.: MidSheetMusic.

Még egy nagyon fontos szempont: a LICENSZ vagy SZELLEMI TULAJDON.
Az online adatbázis fájljaiban rögzítve vannak a kotta felhasználhatóságával kapcsolatos jogosultságok, illetve ha mi készítünk és töltünk fel fájlt, mi is dönthetünk e kérdésben.
Ha nem szeretnénk „közzétenni” az általunk átdolgozott vagy újra szedett művet, akkor is a hatályos jogszabályokat kell alkalmaznunk, tehát a szerző halálától (nem a mű keletkezésnek időpontjától!) 70 évig a mű jogvédett.

Bízom benne, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésetek! Jó munkát mindenkinek!
 





 

© 2024 Szabó Norbert

Theme by Anders NorenUp ↑