Kicsit megkésve reagálok „saját rendezvényünkre”, de nagyon aktív volt az elmúlt időszak. Néhány szóban szeretnék most az I. Digitális Zenepedagógia Konferenciára reflektálni, hiszen hamarosan egy részletes beszámoló fog megjelenni a Parlando Zenepedagógia folyóiratban.
Néhány szót azonban ejtenék az előzményekről.
Búzás Zsuzsával beszélgetve, tervezgetve azt gondoltuk, hogy Szegeden milyen jó lenne egy ilyen jellegű konferenciát megszervezni. Az előadók névsora hamar kialakult és külön öröm és megtiszteltetés, hogy ezek az elismert szakemberek mindannyian elfogadták meghívásunkat.
Igyekeztünk olyan „menüsort” összeállítani, mely a digitális eszközök felhasználhatóságát a hangszeres zeneoktatásban minél szélesebb spektrumban érinti.
Másik fontos kérdés a helyszín volt. Az SZTE Zeneművészeti Karánál jobb helyet keresve sem találtunk volna. Ezúton is köszönjük Tóth Péter dékán úr támogatását.

Aki nem tudott eljönni, erről maradt le:

MEGNYITÓ

köszöntőt mondott Újvári István, az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola intézményvezetője

Ráhangoló
J. Williams: Star Wars (main theme)
Előadta: Koós Nikolett (fuvola), iPad2 (zenekar)

Előadások: 
Szabó Norbert (SZTE ZMK)
A XXI. SZÁZADI ZENETANÁR KIHÍVÁSAI – IKT ESZKÖZÖK A HANGSZEROKTATÁSBAN

Síkné Dr. Lányi Cecília PHD (Pannon Egyetem)
M-LEARNING, AZ ÚJ GENERÁCIÓ IGÉNYEI

Damien Sagrillo (University of Luxembourg)
FROM GUIDO OF AREZZO TO GARAGE BAND. ABOUT OFFERS OF DIGITAL MUSIC LEARNING

Minikoncert:

Mikó Patrik – szólógitár

Buzás Zsuzsa (Kecskeméti Főiskola)
ZENEI MŰVELTSÉG, ZENEI ÍRÁSTUDÁS A DIGITÁLIS KORBAN

Dr. Józsa Krisztián (SZTE Neveléstudományi Intézet)
MOTIVÁCIÓ A ZENEPEDAGÓGIÁBAN

Göcs László (Kecskeméti Főiskola)
ANALÓG HANGÁLLOMÁNY DIGITALIZÁLÁSÁNAK MÓDSZERE

Huszár Emőke (SZTE Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola)
E-NAPLÓ A ZENEOKTATÁSBAN

Búzás Zsuzsa előadása