A nyár végén részt vehettem Budapesten egy képzésen, mely a képzők képzése volt 🙂

Két témakörből kaptunk felkészítő anyagot:

1. A Sulinet Portál tartalmainak és digitális taneszközeinek használata a tanítás-tanulás folyamatában

2. IKT alkalmazása a szaktárgyi oktatásban

Most jött el az ideje, hogy a megszerzett „végzettségemet” élesben is kipróbálhassam 3 napban Budapest egyik általános iskolájában, ahol általános iskolai tanároknak kellett a Sulinetes anyagot átadnom. Az iskola vezetése és a hallgatók pozitív hozzáállása ellenére is kicsit rossz szájízzel telt el a három nap, mivel

  • a számítógépek átlagéletkora 10 év fölött volt (számítástechnikában ez már történelmi idő)
  • az internet nagyon lassú volt
  • a Sulinetes oldal működése is hagyott kívánnivalót maga után.

Az utolsó pontra már számítottam, mert azon a Facebook csoporton belül, ahol képzőként megoszthatjuk tapasztalatainkat, már láttam ezzel kapcsolatos bejegyzéseket. Mindezt élőben megélni, döcögve, nyögvenyelősen haladni pedig mindenkinek csak kellemetlenséget okozott. Szerencsére a csoport nem adta fel (és én sem) úgyhogy mindenki sikeresen teljesítette a záródolgozat követelményeit.

Az IKT eszközök és alkalmazások lelkes és elkötelezett használójaként, nehéz volt oktatóként meggyőzőnek és motiválónak maradnom ennyi technikai nehézség mellett. Viszont úgy érzem nem volt hiábavaló a küzdelem, mert a visszajelzésekből az derült ki, hogy sikerült új alkalmazásokat, megoldásokat mutatnom a kollégáknak.

A három napos képzés után azonban nem volt megállás, hiszen pénteken a Karolinában adtam elő, immár zenész kollégáknak, zenei alkalmazásokról, de ezt már lásd a következő bejegyzésben.

Az előadásom prezije itt található: