fuvolaművész, mesterpedagógus

Szerző: Szabó Norbert (Page 16 of 16)

IKT Műhely 2014 – forgatás (után)

Túl vagyunk a forgatási napon, mely ugyan fárasztó volt, de nagyon hasznos.
Ahol technika van – márpedig egy IKT környezetben csak az van – ott a technika ördöge is előbb-utóbb felüti a fejét. Ahhoz, hogy az iPad-en folyó eseményekről minél jobb felvételt tudjunk készíteni, ad hoc úgy döntöttünk, hogy az otthon használatban lévő Apple TV-met fogjuk használni.

Ahhoz, hogy a iPad képe továbbítódjon az Apple TV-hez, ugyanazon routerhez kell csatlakozniuk. A közelben lévő tanáriban elhelyezett router-t ugyan tudtuk erre a célra használni, de sajnos az internet elérése szinte a lehetetlennel vált egyenlővé :-((((
Alapvetően az én mobilnetemet használtuk volna, de ez az egyébként nagyon jó minőséget biztosító képátviteli eljárás igényelte egy router beiktatását.
Szerencsére a számítástechnikában ugyanannak a feladatnak az elvégzésére több lehetőség is használható, így improvizáltam egy kicsit. Igyekeztem az online tartalmakat lecsökkenteni, illetve ahol nem lehetett, azokat a részeket utólag rögzítettünk. Szerencsére előző este azt a két youtube-os videót, amit online akartam Nikinek mutatni lementettem!!! Legalább ezzel is időt tudtunk nyerni. Ezen kívül nagyon frappánsan ment minden.

Nagyon jó hangulatban, kreatívan telt az a pár óra, amit együtt töltöttünk. Niki nagyon élvezte az egész felvételt (utólag mondta) és Neki is nagyon köszönöm a felkészülést és kitartást, mint ahogy mentoromnak: Boginak és a Merit Film stábjának minden tagjának személy szerint NAGYON KÖSZÖNÖM a profi hozzáállást, támogatást és munkát.
 





 

IKT Műhely 2014 – forgatás (előtt)

Nagy izgalommal várjuk a forgatási napot. Sokat dolgoztunk (és dolgozunk tovább) Nikivel a darabokon és sokat dolgoztunk (tanultunk) IKT vonalon is. Bízom benne, hogy sikerül egy frappáns bemutatót kanyarítanunk a felvételre.
Ma kaptunk a versenyről (a projekt várható csúcspontja) végleges dátumot, június 5-én és 6-án lesz Temesváron a megmérettetés.
Ma újra átnéztük a projekt elején általa elkészített SWOT analízist a mostani állapot tükrében. Niki jól mérte fel a helyzetet, bár az, hogy ilyen későn véglegesedett a verseny pontos időpontja kicsit megnehezíti a felkészülést, mert elég kevés idő maradt minden darab kotta nélkül megtanulásához.
Gyűlnek a SoundCloud-os anyagok (gyakorlási napló) és úgy látom, hogy Niki is élvezi ezt az „IKT-s témát”. Olyan, mintha motiválná…?! Ráadásul – saját bevallása szerint – már más tárgyaknál is kezdi ezt a módszert használni. Szóval tényleg motiválja! Nagyon örülök!
Minden kollégámnak hasonló örömöket kívánok!
 





 

Tisztaszoftver igénylés

Kedves Tanár kollégák,

Ajánlom figyelmetekbe a következő linket (sajnos minden anyagi érdek nélkül 🙂 ). XP-ről váltani vágyók, vagy egyszerűen csak frissíteni akarók, letölthetik – regisztráció után – az Office 2010-et, valamint a Windows 7 és Windows 8 operációs rendszerek image fájljait:
Készítsétek elő oktatási azonosítótokat és az intézmény OM azonosítóját.
Jó telepítést Mindenkinek!

 





 

Minden hangszertanár ismerősömnek (vagy leendő ismerősömnek)

Azok a kollégák, akik foglalkoznak kottaszerkesztéssel, vagy még csak tervezik – akár saját, akár növendékeik részére – biztosan találkoztak a MuseScore programmal.
www.musescore.org
Akik nem ismerik, mindenképpen nyissák meg a fenti linket, ahol letölthetik a telepítőfájlokat.
A PC-re, Linuxra és Mac-re készült verzió INGYENES és a 45 elérhető nyelv között magyar is van, de a program „nagyszerűsége” nem csak ennyiben merül ki.

MuseScore PC-n

Az általam legfontosabbnak tartott erények (a teljesség igénye nélkül):
– Könnyen kezelhető és érthető kottaszerkesztő felület és használat kezdők számára is
– Billentyűzettel, egérrel, MIDI eszközzel is tudunk hangokat bevinni
– Export .mscz, .mid, .xml, .pdf, .ps, .png, .svg, .ly, .wav, .flac, .ogg formátumokba
– Megynyitja az .mscz, .mid, .kar, .xml, .md, .bvv, .cap, .ove, .mgu, .sgu  formátumokat
– Rengeteg hasznos kiegészítő (plugin-ek, SoundFont-ok)
– Android (kb. 1000 Ft) és iOS (kb. 1500 Ft) verzió elérhető, MuseScore Player néven*
– Hatalmas online ingyenes kottabázis (online lejátszóval), melyet regisztrált felhasználóként mi is bővíthetünk
– Fórum
… stb.

* Az Androidra és iOS-re készült verzió kinézete és funkciói azonosak:
– Online adatbázis elérése (megnyitás és mentés az eszközre is)
– Saját meghajtón, Dropboxon tárolt fájlok, megnyitása
– A megjelenítendő és/vagy lejátszandó sávok (hangszerek) kiválaszthatóak
– Metronóm (némítás, hangerő, egyéni tempóbeállítás)
– Háromféle kottaméret
– A kotta transzponálhatóságát későbbi verzióra ígérték (e-mailes megkeresésemre válaszolva)

MuseScore táblagépen

MuseScore táblagépen

A táblagép verzió bár nem ingyenes, én mindkettőt megvásároltam lévén, hogy egy iPad-et és néha egy 10 colos Androidos táblagépet is használok digitális kottatartó gyanánt.
Az alapfokú hangszeroktatásban szinte minden nap alkalmazom a szoftver adta előnyöket, mivel nem csak kottaolvasóként, hanem a kíséret lejátszására is alkalmas a szoftver.
Növendékeim pillanatok alatt elsajátították a program kezelését és nagyon szívesen dolgoznak vele.
Egy néhány gondolat erejéig visszakanyarodnék a MIDI formátumban való mentés lehetőségéhez.
Tanulóim közül sokan kaptak karácsonyra Androidos táblagépet. Tőlük nem várhatom el, hogy megvásárolják a MuseScore Player-t, de az általam elkészített vagy átdolgozott kották MIDI verziója megnyitható más ingyenes alkalmazással pl.: MidSheetMusic.

Még egy nagyon fontos szempont: a LICENSZ vagy SZELLEMI TULAJDON.
Az online adatbázis fájljaiban rögzítve vannak a kotta felhasználhatóságával kapcsolatos jogosultságok, illetve ha mi készítünk és töltünk fel fájlt, mi is dönthetünk e kérdésben.
Ha nem szeretnénk „közzétenni” az általunk átdolgozott vagy újra szedett művet, akkor is a hatályos jogszabályokat kell alkalmaznunk, tehát a szerző halálától (nem a mű keletkezésnek időpontjától!) 70 évig a mű jogvédett.

Bízom benne, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődésetek! Jó munkát mindenkinek!
 





 

Digitális kottatartónk

Hardware:
iPad2 – Talán nem kell bemutatnom ezt a kitűnő (bár nem a legolcsóbb eszközt), mégis fontos itt az elején elmondanom, hogy igen nagy minőségi és kínálatbeli különbség van jelenleg az iOS-t és az Androidot futtató eszközökre szánt zenei szoftverek kínálatában. Bízom benne (több Androidos eszköz tulajdonosaként is), hogy ez a tendencia változik és egyre több minőségi kottaolvasó program jelenik meg Androidra is. Egy másik bejegyzésben visszatérek még erre a témára.
PageFlip Cicada Wireless Automatic Page Turner lapozópedál – természetesen meg lehet lenni nélküle, de ez a kb. 22.000 Ft-os pedál nagyon hasznos tud lenni. Bluetooth kapcsolattal működik, tehát nem csak táblagéppel, hanem számítógéppel is használható. Könnyű vele oda-vissza lapozni, nagyon csendes és a vezeték nélküli kapcsolat miatt mindenféle körülmények között jól alkalmazható.
PageFlip

PageFlip

Software:
piaScore kottaolvasó program. Nagyon sok hasznos funkció (metronóm, hangológép, ceruza, felvevő, stb.), érdemes megnézni ezt az 1 perces videót: http://youtu.be/sXmlDb17s-Y

 

piaScore

piaScore

Ja igen…, és INGYENES!

 





 

Gyakorlási napló

A projekt egyik fontos eleme a Niki által vezetett gyakorlása napló. Úgy döntöttünk, hogy a SoundCloud-ot fogjuk erre a célra használni. Itt természetesen nem csak gyakorlását fogja rögzíteni, hanem az előadásokat is, illetve ezeket saját megjegyzéseivel fogja ellátni. Az „érdekesség kedvéért” kijelöltünk az egyik darabból egy részt, aminek az eljátszását minden minden nap a gyakorlási periódus elején és végén is felvesz, valamint a szöveges megjegyzésben rögzíti, hogy milyen gyakorlási módokat alkalmazott. Azt hiszem tanulságos lesz mindkettőnknek.

Niki a SoundCloud-dal ismerkedik


IKT Műhely 2014/01

Hangszeroktatás 2.0 címmel pályáztam az IKT Műhely 2014 kiírására. Februárban részt vehettünk az ország minden részéről érkezett tanár kollégáimmal egy 50 órás Intel képzésen. Nagyon tanulságos és inspiráló órákat töltöttünk együtt. Bár itt a pályázatom merőben átalakult nem bánom, mert új utak nyíltak meg ezáltal előttem.
Ennek a pályázatnak a megvalósítása kezdődött el a napokban egyik kedves tanítványommal, Koós Nikolettel (lásd a képen).

Ahogy a fotón is látszik a hangszeroktatást igyekszem az IKT eszközökkel „átitatni”, segíteni.
Nikivel éppen egy tanulandó darab YouTube videóját nézzük az iPad-en.
Külön öröm számomra, hogy mindkét igazgatóm – Tóth Péter, az SZTE ZMK dékánja és Újvári István a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója is – támogat terveimben, melyekről még a későbbiekben ezen a fórumon is beszámolok.
 





 

Newer posts »

© 2024 Szabó Norbert

Theme by Anders NorenUp ↑