Kategória: Egyéb
Módszertani eszköztár a felsőoktatásban tanítók számára
Büszkén osztom meg ezt a kötetet, amelyben magam is publikálhattam, emellett lektori feladatot is elláttam.
Módszertani eszköztár felsőoktatásban tanító oktatók számára_2022.pdf
Prof. Dr. Józsa Krisztián ezt írja ajánlójában: „Ez a tanulmánykötet a felsőoktatásban dolgozó kollégák számára készült azzal a céllal, hogy segítse oktató munkájukat. A könyv egyes fejezetei a különböző oktatási módszerek gyakorlatorientált alkalmazásába adnak betekintést. A szerzők a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Neveléstudományi Intézetének a munkatársai, akik több évtizedes felsőoktatási gyakorlattal rendelkeznek. Írásaikban olyan pedagógiai módszereket mutatnak be, melyek elméletileg jól megalapozottak, s a gyakorlati tapasztalatok alapján is eredményesnek bizonyultak. Ez a módszertani kézikönyv a maga nemében egyedülálló segédanyag, mely hatékonyan tudja támogatni a felsőoktatás pedagógiai módszertanának a megújulását.”
Kamarazenei találkozó Gyulán
Abban az örömben és megtiszteltetésben lehetett részem, hogy intézményvezetőmmel – Újvári Istvánnal – és nagyon kedves kollégámmal – Benedekfi Zoltánnal – közösen zsűrizhettünk az 5 év után Gyulán újra megrendezésre kerülő Békés megyei zeneiskolák kamarazenei találkozóján.
Fantasztikus zenei produkciókat láthattunk, hallhattunk.
Nagyon köszönöm az intézmény vezetőjének Czirok Mihálynak és kollégáinak a professzionális szervezést és lebonyolítást!!!
Digitális eszközök használata az ének-zene órán – interjú
Tóth Évával az IKT Műhely 2014 projektben ismerkedtem meg. Ő szintén nagy elkötelezettje a digitális eszközök használatnak az oktatás terén. Felajánlotta egy interjú lehetőségét, amit nagy örömmel fogadtam. A cikket itt olvashatjátok.
Kottalapozó alkalmazást is támogat az SZTE
Ma megjelent az általunk fejlesztett ScorePager kottalapozó alkalmazással kapcsolatban egy hír.
Zenesziget frissítés
Kedves Zenesziget Felhasználók!
Nagy izgalommal jelentjük be a Zenesziget legújabb verzióját, amely két új játéktípust is tartalmaz. A ritmustanító és daltanító tovább színesíti és reményeink szerint még élvezetesebbé teszi a dalok megtanulását. Ezen kívül megjelent a Hangerdőben az Emberi hang és az Együttesek. Az állatoknál is újabb jövevények találhatóak. A program PC-re való telepítését is szerettük volna megkönnyíteni, ezért mostmár egy telepítőfájlt tudtok weboldalunkról letölteni (nem kell tovább kicsomagolgatni). http://www.zenesziget.eu/?page_id=7
A GooglePlay-en is fent van az új verzió:
https://play.google.com/store/apps/details?id=szeged.musicapp
Nagyon várjuk a visszajelzéseket! Jó játékot kívánunk Mindenkinek!
ui.: A következő fejlesztési fázis a felhasználói fiók létrehozása lesz (már lázasan dolgozunk rajta), amivel már a játékosok tudják a pontjaikat is gyűjteni! 😉
Korlátlan feltöltés a MuseScore-ra – MINDENKINEK!!!!
A MuseScore eddig csak a PRO (fizetős) felhasználóknak tette lehetővé, hogy a regisztrált fiókjukba 5-nél több fájlt töltsenek fel, de ez a mai naptól MEGSZŰNT.
A hírt közzétevő oldal alatti kommentelők nagy része (leginkább az eddigi ingyenes alapcsomag tulajdonosai) pozitívan reagáltak a bejegyzésre.
Az eddigi PRO felhasználók közül többen kidobott pénznek tartják eddigi befizetéseiket.
Úgy vélem, hogy ennek a döntésnek az eredményeként, ugrásszerűen fog emelkedni az oldalon megtalálható ingyen letölthető kották száma! Szóval töltsünk le és töltsünk fel minél több értékes, jogtiszta kottát!
Sulinetwork-díj
2020. február 18-án, az Országos Szaktanácsadói Konferencia keretén belül vehettem át az Oktatási Hivatal díját, a SULINETWORK-DÍJAT*.
Végtelen öröm és megtiszteltetés.
Ezúton is gratulálok a másik két díjazott kolléganőnek, Tarné Éder Mariannának és Misley Helgának!
* Sulinetwork-díj szakmai elismerésben 2012-től azok a pedagógusok és oktatási szakemberek részesülnek, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.
Reform fuvolafej
A nyáron volt alkalmam személyesen is megismerkedni Lakat Zoltán Úrral, aki a Reform fuvolafej egyik kitalálója, fejlesztője. Kipróbáltam a különleges kialakítású és anyagú dugóikat, amelyekkel valóban még könyedebb, hajlékonyabb a fuvola hangja, mint a saját „gyári” dugókkal. Megbeszéltük, hogy ellátogatnak hozzánk Szegedre és így a konzisok és egyetemi hallgatók is megismerhetik, kipróbálhatják ezeket a nagyszerű fejlesztéseket.
2019. december 10-én meg is történt a bemutató, amelyet ezúton is nagyon köszönök Lakat Zoltán és Dömösi Tamás uraknak. Igazán nagy élmény volt mind az előadás, mind a kipróbálás lehetősége.
Meet and Code 2019
2019-ben már második alkalommal valósíthattunk meg iskolánkban Meet and Code rendezvényt. A tavalyi év tapasztalatait figyelembe véve és az informatikai beruházásoknak köszönhetően, néhány dolgot másképpen terveztünk és szerveztünk. Első és legfontosabb, hogy több csoportra tudtuk bontani a tanulókat, így gördülékenyebb, személyre szabottabb előadások születhettek. Ennek a csoportbontásnak köszönhetően minden tanuló saját számítógép mellett, egyénileg tudott dolgozni. Ez mindenképpen nagy előnyére vált a megvalósításnak. Sajnos érdemes megemlíteni egy olyan külső “adottságot” is, ami mindenképpen hátráltató tényezőként említendő. Ez pedig az, hogy nem minden középiskolásnak van informatika órája. Tanulóink megelőző ismeretei erősen hiányosak, így mindig csak nagyon kis lépésekben tudunk gondolkodni az új ismeretek bővítésének szempontjából.
Projektünkben három nehézségi szintű ismeretanyag bemutatásán és kipróbálásán keresztül szerettük volna a középiskolás korú, klasszikus zenét tanulókat a programozás világába bevezetni. Fő célunk az volt, hogy bemutassuk azt, hogy a programozás és a zene mennyire sok hasonlósággal bír és azt, hogy már akár minimális gyakorlattal és időbefektetéssel is elkészíthetünk oktatási programokat vagy szerezhetünk zenét. Egy fontos elem volt, hogy az ismeretek mellett a kreativitás fejlesztése is megjelenjen.
Első lépésben a CHROME MUSIC LAB applikációi közül néhányat (Song Maker, Spectogram, Kandinsky, Oscillators) mutattunk be a tanulóknak. Itt az egyszerűbb kis applikációktól a bonyolultabbakig, lehetőségük volt a tanulóknak megismerkedni a hangok fizikai tulajdonságaival, többszólamú zenét szerkeszthettek vagy grafikai elemek létrehozásával is alkothattak zenei kompozíciókat. Nagyon élvezték a “munkát”, a tapasztalatok szerint, több időt is eltöltöttek volna ezekkel az alkalmazásokkal.
A programozás kezdeti lépéseihez a Scratch-et használtuk. Mindenki létrehozott egy saját fiókot és a program segítségével mindenki létrehozta a saját virtuális zenekarát, ahol a hangszerek érintésre megszólaltak.
A harmadik program, amivel már csak a bemutatón keresztül ismerkedtek meg, az a Sonic Pi volt, ami egy élő, kódalapú zeneszerkesztő környezet. A tanulók – korosztálytól függetlenül – kíváncsian nézték, hogy milyen lehetőségek rejlenek a program használatában.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a tanulók idén is jól érezték magukat és új ismeretekkel gazdagodhattak a programozás és zene világának találkozási pontjait illetően.